Használtautó vásárlás


Létrehozás dátuma: 2021-06-04 00:00:00



Használtautó vásárlás


Használtautó vásárlás

A használtautó vásárlás legfontosabb tényezői

 
A használtautó vásárlás ma már gyakoribb, mint valaha. A piacon rengeteg eladásra kínált autó hemzseg, a választék pedig mind a hazai, mind a külföldi viszonylatban csordultig teli. Hajlamosak vagyunk beleszeretni egy adott autóba akár online is, ám a hirdetés néha elhallgathat valamit, például autóhibákat. Többen ruháznak be egy autóra úgy, hogy kevés az előzetes ismeret, az üzlet vége pedig megbánás. Fontos tehát, hogy bizonyos dolgokkal tisztában legyünk a használtautó vásárlás terén, hogy ne üssük meg a bokánkat.
 
A megnövekedett megbízhatóság, a jobb gyártási gyakorlat és természetesen a biztosítási leírások nyilvántartásának hatalmas javulása, mind rásegít arra, hogy könnyebben utánanézhet a használtautó vásárlás előtt a kiszemelt kocsinak, mint valaha. Az alvázszám történetének tényezőit mindenképpen érdemes megnézni, mely ma már az internet segítségével, köszönhetően a külön erre a célra létrehozott weboldalaknak, már pár perc alatt megvan. Természetesen továbbra is fennállnak kockázatok, és ez érvényes függetlenül attól, hogy független kereskedőtől vagy márkakereskedéstől vásárol, magántulajdonban vagy egy jóváhagyott fő kereskedőnél. Mindazonáltal, ha a használt autó adatait és egy kis józan ésszel történő gondolkodást vegyítünk, akkor magabiztosan vásárolhatunk, ugyanis rutint szerzünk abban, hogy kiszúrjuk, melyik hirdetésben bűzlik valami.
 
Fontos vezérelv a használtautó vásárlás során az is, hogy ne hagyjuk azt, hogy az érzelmeink diktáljanak. Könnyen bele lehet szeretni egy adott autóba, ám fontos, hogy próbáljunk meg az eszünkre hallgatni a használtautó vásárlás során. Annak ellenére, hogy elvarázsol bennünket egy autó megjelenése, fontos megvizsgálni azt is, hogy vajon mit rejt a váz.
 
De mire fordítsunk kiemelt figyelmet?
 
Legelőször az autó lelkét vizsgáljuk meg, a motort. Ellenőrizzük a szivárgást, az olajszintet, a tömítés állapotát és a kipufogógáz füstjét! Fontos figyelni a sebességváltóra, tengelykapcsolóra is. Érezze és hallgassa a sebességváltás könnyedségét, gördülékenységét, és tesztelje a tengelykapcsoló fogási pontját. A karosszéria sem utolsó szempont. Ellenőrizze a külsejét és az alját - ez utóbbi számára egy kis segédfény hasznos lehet.A kerekek és gumik állapota sokat mond az autó előző tulajdonosáról. A futófelület mélysége, a gumik állapota és az egyes gumik gyártmányainak ellenőrzése egyaránt lényeges. Az autó belseje szintén fontos ellenőrizendő tényezőnek számít. Alaposan vessük szemügyre a csomagtartót, valamint a figyelmeztető lámpákat egyaránt, ám rendkívül lényeges, hogy az elektronika is jól működjön az autóban - ha ezen utóbbi tényezővel már az eladás pillanatában gondok vannak, sajnos számolhatunk vele, hogy az autó fenntartása elég drága mulatság lesz. Egy előzetesen egyeztetett tesztvezetés igencsak árulkodó lehet arról, hogy vajon jó befektetésen bizonyul-e a kiválasztott autó. Ezen előzetes megfigyeléseket a saját pénztárcánk érdekében meg kell tennünk, hogy ne pár héttel később, vezetés közben az út mentén érjen bennünket meglepetés.
 
Végezetül, a használtautó vásárlás során a dokumentumoknak is érdemes utána nézni. A használt autók vásárlásának viszonylatában a szent grál egy mappa, amely tele van az elvégzett munkákról szóló bizonylatokkal. Ez lehetővé teszi, hogy ellenőrizze az autó előzményeit az elvégzett munkák és a beszerelt alkatrészek tekintetében. Plusz lehetővé teszi, hogy ellenőrizze a futásteljesítményt az irányítópulton. A szervizkönyv is értékes dokumentum, mivel láthatja, ki és mikor nyúlt bele az autóba.
 
Ha a fenti felméréseket elvégezte, a tapasztalt élmény pedig pozitív, nincs más dolga, mint nyélbe ütni az üzletet.
 

<-- Vissza a Használtautó vásárlás blog oldalra!

További cikkeink

Papíráru Budapest

Digitalizált világunkban egyre több olyan eszköz, tárgy szorul ki a piacról, amelyeknek a funkcióját ma már gépek vették át. Akadnak olyanok, akik ide sorolják az irodaszert, a papírárukat is. Tévednének? Vajon az elektronikában vakon meg lehet bízni? Vagy szükség van a régi, jól bevált irodaszerekre? Nézzük...

Elolvasom →

Irodatechnika és hálózati eszközök Budapest

Az irodatechnika elengedhetetlen tényezői
 
Kétség sem fér hozzá, hogy a hálózati eszközök elengedhetetlen faktorai az irodatechnikának. Mivel ez egy elég széles skálán mozog, így nem könnyű meghatározni, hogy mi az, ami a legfontosabb. Éppen ezért több részre lehet ezeket a hálózati eszközöket osztani: az elengedhetetlen kellékek és a luxus cikkek. Manapság számos ember dönt úgy, hogy saját vállalkozást indít, többek között ezért is fontos listázni, hogy mi az, ami nélkülözhetetlen, és mi az, amit ráér később beszerezni. Ez főként a még kezdetben lévő kisebb startup vállalkozásokra igaz.

Elolvasom →

Papíráru Budapest Pest megye

Digitalizált világunkban egyre több olyan eszköz, tárgy szorul ki a piacról, amelyeknek a funkcióját ma már gépek vették át. Akadnak olyanok, akik ide sorolják az irodaszert, a papírárukat is. Tévednének? Vajon az elektronikában vakon meg lehet bízni? Vagy szükség van a régi, jól bevált irodaszerekre? Nézzük...

Elolvasom →

Weboldal készítés árak Budapest Budapest

Mennyit is kell fizetni egy új honlapért ma Magyarországon? +36706290690


Ez nem a legegyszerűbb kérdés, hiszen az országban, főként a fővárosban sokrétű webdesign árak és weboldal készítési árak találhatók. A kérdést, hogy mennyibe is kerül egy új weboldal létrehozása, pontosan nem lehet megválaszolni, ugyanis rengeteg egyéb faktora is van ennek. Még inkább nehezíti a helyzet az, hogy tömérdek mennyiségű cég van, aki ezzel foglalkozik. Nagyon sok kutatással és munkával jár az, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő honlapkészítőt. Ezen felül figyelembe kell venni azt is, hogy a potenciális ár-érték arányt nem egyszerű kifogni.

Elolvasom →

Mobil tablet ebook Budapest Budapest

Mi a legjobb olvasáshoz? Mobil, e-book vagy tablet?


Mindhárom eszköz tökéletesen alkalmas arra, hogy az olvasás szerelmeseinek igényeit kiszolgálja. A vérbeli könyvszeretők számára természetesen egyik sem adhatja vissza azt az érzést, mint amikor elnyúlnak az ágyon, és kezükbe vehetik a lapokból összeállított könyvet – néhányan még a könyvek illatát is szeretik. Ám megállapítható, hogy a technikai fejlődések elérték az olvasást kedvelőket is, ma már sokan akár az okostelefonjukon is tudnak olvasni.

Elolvasom →
Oldal bemutatása
Blog oldalunkat azért hoztuk létre, hogy támogassuk a hazai Kis- és középvállalkozások Online jelenlétét a digitális marketing legmodernebb eszközeinek felhasználásával. A honlapunkon való megjelenéshez kérlek jelentkezz be kapcsolati oldalunkon.
Linkek

Kiemelt Partnereink:

Crime prevention
Robot Coupe ipari botmixer
Gázszerelő
Kerti grillsütő
bor rendelés tokaj
- esztergálás
- kárpittisztítás
- Baz MMK
- Ameamed menedzserszűrés
- Hamvay Lang Down pillows

--------------------------------------
- műanyag ablak Budapest
- karpittisztitas.org
- állatpanzio
- bor rendelés
- motoroptimalizálás
- Chiptuning

- Chip tuning video

- Wikipedia

-szőnyeg tisztítás

- Gutta.hu

Számítástechnikai partnereink:

- iphone szerviz

Külföldi partnerek:

- Selfesteem2go.com
- Motivational quotes
- MMC chiptuning

TANÁCSADÁS a következő településeken:

Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Debrecen Mosonmagyaróvár, Sopron, Fertőd, Kapuvár, Csorna, Győr, Pápa, Celldömölk, Sárvár, Kőszeg, Szombathely, Ják, Körmend, Szentgotthárd, Csepreg, Zalalövő, Vasvár, Jánosháza, Devecser, Ajka, Sümeg, Pécsvárad, Komló, Sásd, Dombóvár, Bonyhád, Bátaszék, Baja, Bácsalmás, Szekszárd, Tolna, Fadd, Paks, Kalocsa, Hőgyész, Tamási

Balatonboglár, Kaposvár, Csurgó, Nagyatád, Kadarkút, Barcs, Szigetvár, Sellye, Harkány, Siklós, Villány, Bóly, Mohács, Pécs, Szentlőrinc Andocs, Tab, Lengyeltóti, Simontornya, Enying, Dunaföldvár, Solt, Szabadszállás, Sárbogárd, Dunaújváros, Kunszentmiklós, Ráckeve, Gárdony, Székesfehérvár, Balatonföldvár, Siófok, Balatonalmádi, Polgárdi, Balatonfűzfő, Balatonfüred, Veszprém, Sátoraljaújhely

Szentes, Mindszent, Kondoros, Orosháza, Hódmezővásárhely, Szeged, Battonya, Mezőkovácsháza, Békéscsaba, Nagymaros, Nyergesújfalu, Kismaros, Göd,Szob, Rétság, Balassagyarmat, Romhány, Hollókő, Szécsény, Aszód, Hatvan, Monor, Lajosmizse, Soltvadkert, Kiskőrös, Kecel, Dusnok, Kiskunhalas, Jánoshalma, Bácsalmás, Kelebia, Röszke, Mórahalom, Kiskunmajsa, Kistelek, Kiskunfélegyháza, Bugac, Kecskemét, Tiszakécske

Nagykörös, Cegléd, Budaörs, Pécel, Gödöllő, Dunakeszi, Budakeszi, Szentendre, Dorog, Esztergom, Visegrád, Mátrafüred, Bátonyterenye, Salgótarján,Rudabánya, Szendrő, Edelény, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Ózd, Miskolc, Eger, Mezőkövesd, Füzesabony, Tiszafüred, Heves, Jászapáti, Kunhegyes, Újszász, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Szolnok, Martfű, Tiszaföldvár, Túrkeve, Mezőtúr, Gyomaendrőd, Szarvas, Kunszentmárton, Csongrád, Abony, Nagykáta, Újszász, Jászberény, Jászfényszaru, Jászárokszállás, Lőrinci, Gyöngyös, Pásztó,Gyula, Sarkad

Békés, Mezőberény, Szeghalom, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Püspökladány, Karcag, Derecske, Nádudvar, Hajdúszoboszló, Debrecen, Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Téglás, Hajdúhadház, Nyíradony, Újfehértó, Hajdúdorog, Mezőcsát, Polgár, Hajdúnánás, Tiszaújváros, Tiszavasvári, Tiszalök, Tokaj, Felsőzsolca, Szikszó, Szerencs, Sárospatak, Zalaszentgrót

Bitcoin Privacy Wallet

Hévíz, Tapolca, Keszthely, Lenti, Zalakaros, Letenye, Nagykanizsa, Marcali, Böhönye, Fonyód, Balatonlelle,  Encs, Kisvárda, Nagyhalász, Vásárosnamény, Nyíregyháza, Mátészalka, Fehérgyarmat, Máriapócs, Nyírbátor, Nagykálló, Várpalota, Ajka, Herend, Mór, Kincsesbánya, Oroszlány, Kisbér, Tatabánya, Pannonhalma, Bábolna, Komárom, Tata, Pilisvörösvár, Bicske, Érd, Százhalombatta, Martonvásár, Százhalombatta, Gyál

Budapest egész területe:

Budapest 1. kerület, 2. kerület, 3. kerület, 4. kerület, 5. kerület, 6. kerület
Budapest 7. kerület, 8. kerület, 9. kerület, 10. kerület, 11. kerület, 12. kerület
Budapest 13. kerület, 14. kerület, 15. kerület, 16. kerület, 17. kerület, 18. kerület
Budapest 19. kerület, 20. kerület, 21. kerület, 22.kerület, 23. kerület
 
Kiemelt linkeink
Nem működő CURL function.
Linkeink
Nem működő CURL function.